ArtGenerator – A művészet, mint erőforrás

Az ArtGenerator egy pár éve futó tehetséggondozó program, művészeti workshop és kiállítás-tervezet, amelynek eredményeképpen az idén is megszervezik  A művészet, mint erőforrás 2 kiállítást a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészetis hallgatók munkáiból. A kiállítás a  Szent László Napok programjainak egyike. A megnyitóra 2016. június 21-én, 16 órai kezdettel kerül sor a PKE Képzőművészet Katedra Pincegalériájában (Lorántffy épület, Zárda/M.Viteazul utca, 3. szám).
A műhelymunka céljainak megfelelően a hallgatók feladata az volt, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek reflektálnak a saját belső, alkotói világuk és környezetük közötti viszonyokra. „Építsd be saját alkotásod egy reális vagy egy fiktív környezetbe” – szerepelt a mottóban. A megvalósított művészeti alkotásokban a közösségi tér egyfajta valós és virtuális újraszervezése jelenik meg.
A programról és megvalósult munkákról bővebb tájékoztatás fog megjelenni nemsokára az ArtGenerator  internetes honlapon.
A kiállítás kurátora és szervezője: Antik Sándor, egyetemi tanár.