Karkötővel a Szent László Napokért

Ha nyár, akkor Szent László Napok – negyedik éve igaz ez a kijelentés, Nagyvárad kulturális fesztiváljának további sikeréhez pedig most mindenki hozzájárulhat támogatói karkötőink megváltásával.

Három típusú karkötő közül lehet választani:

I. Lila színű (30 lej)
II. Narancssárga (20 lej)
III. Zöld (10 lej)

Támogatóink között pedig értékes nyereményeket sorsolunk ki:

A lila karkötők választók között egy kerékpárt, a narancssárgát megváltók között egy magyarországi wellness-hétvégét sorsolunk ki, a zöld karkötők tulajdonosainak egyike pedig kétszemélyes belépőt nyer a kolozsvári Untold fesztivál augusztus 4-ei, csütörtöki napjára vagy kétszemélyes, négynapos kempinges bérletet a torockói Double Rise fesztiválra.

Mobilapp a Szent László Napok programjával

Jelentjük: Android és iOS platformokon elérhető mobilalkalmazáson is megtalálható most már a Szent László Napok programja: a Codespring segítségével jelen vagyunk a FestivAppban. Az alkalmazás révén lehetőség van többet megtudni az eseményekről, a programban lehet ugyanakkor szűrni (kategóriák és helyszínek szerint), keresni (címek és előadók szerint) vagy éppen navigációt kérni az egyes helyszínekhez. Kedvencnek is lehet jelölni eseményeket, ezt követően pedig ezekről a felhasználó értesítést kap.
Az appot a http://szentlaszlonapok.ro/ oldal fejlécében megjelenő linkekről lehet a legkönnyebben elérni, a FestivApp letöltésére vezető QR-kódok ugyanakkor megjelennek programfüzetünk címlapján is. máris „lapozható”.

Bródy Jánost is elhozza Koncz Zsuzsa a Szent László Napokra

Ahogy azt múlt heti sajtótájékoztatójukon előrevetítették, a június 18–26. között esedékes nagyváradi Szent László Napok szervezőinek bőven vannak még meglepetéseik, ezek egy részébe pedig június 9-én, csütörtökön beavatták a sajtó képviselőit és rajtuk keresztül az újságolvasókat is.
Ezúttal is volt vendége a sajtótájékoztatónak, Zatykó Gyula főszervező a Vura Vinotéka képviselőit köszöntötte, Pálfi Noémi és Vura Ferenc pedig az általuk szervezett eseményekből nyújtott ízelítőt. Megtudhattuk, hogy az előző évekhez hasonlóan, idén jelen lesznek egy faházzal a borudvarban – több bortermelővel együtt –, a jó hangulat pedig változatlanul garantált.
A Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendhagyó táncos divatbemutatóval is csábítja majd a nagyérdeműt: június 24-én, pénteken 18 órától a nagyváradi vár nyári színházában a Csillagocska Néptáncegyüttes és Zenekar különböző erdélyi tájegységek viseletét, táncát és zenéjét mutatja be, miközben a várban kialakított kézművesvásárban kínált népművészeti elemeket felvonultató ruhákat pedig a borbarátnők mutatják be. A szép ruhák után a jó borok kerülnek terítékre az érdeklődők a Sauska pincészet nedűivel ismerkedhetnek meg, lesznek tokaji fehérborok és villányi vörösborok, mint Pálfi Noémi hangsúlyozta, a pezsgőtől a testes vörös borokig.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki lesz Koncz Zsuzsa meglepetésvendége a június 26-ai, vasárnapi zárókoncerten, az nyert, aki Bródy Jánosra tippelt – árulta el Zatykó Gyula.
Az előző években is középpontban volt Szent László és kora, most sem lesz ez másképp – közölte Nagy József Barna programszervező. Június 23-án a nagyváradi várban neves szakemberek értekeznek Várad alapítójáról. Dr. Pósán László egyetemi tanár (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László és a lovagi kultusz címmel, dr. Györkös Attila egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László, az európai uralkodó címmel, Porsztner Kitti régész (Nagyvárad) Szent László váradi székesegyháza a 14–16. században címmel tart majd előadást. Moderátorok: dr. Szendrei Ákos történész, (Debreceni Egyetem) és dr. Szilágyi Ferenc geográfus, (Partiumi Keresztény Egyetem). „Ezek az előadások azért is érdekesek, mivel időben nagyon messze vagyunk Szent László korától, így ma már igen kevesen tudják, hogy kora Európájának milyen kiemelkedő, ismert alakja volt a lovagkirály” – fogalmazott Nagy József Barna.
A közelmúlt történelmének egy szelete is feltárul majd azok előtt, akik a június 24-én, pénteken betérnek a várba. 10 órától Nagyvárad kövei: előadás a város ipartörténetéről, téglagyártásáról dr. Fleisz János történész tart előadást, az érdeklődők pedig egészen estig megtekinthetik Komáromi Ernő nagyváradi pecsétes téglagyűjteményét. Ezek egytől-egyig váradi épületekből származó, nagyváradi téglagyárak pecsétjeit viselő téglák.
Tóth László eközben kaktuszgyűjteményét hozza ki aznap a várba, 10 és 19 óra között a kézművesudvarban nem csak megtekinteni lehet ezeket, hanem eladásra is kínálja majd a szebbnél szebb növényeket.
A kézművesudvar többi szereplőjéről Varga Korpos Dalma mesélt az egybegyűlt újságíróknak. Mint azt már megszokhattuk, a gagyit, a bóvlit máshol kell keresni, még elvétve sem jutnak át a várkapun. Átjutnak viszont az igényes, autentikus kézműves tárgyak, a 45 kiválasztott, Hargita, Maros, Szilágy, Arad, Szatmár megyéből, illetve Váradról és az Érmellékről érkező kézműves bábokat, hangszereket, kerámiákat, hagyományos elemeket felvonultató ruhákat, illetve más népművészeti termékeket kínálnak majd, és természetesen idén is sok mester tart bemutatót, így láthatjuk, hogyan készülnek az eladásra kínált portékák.
Az idei Szent László Napok egyik fő kuriózumáról is szó esett: támogatói karkötők révén interaktív módon mindenki kicsit magáénak érezheti majd Nagyvárad kulturális fesztiválját. Három típusú karkötő közül lehet választani: lesz lila színű (30 lej), narancssárga (20 lej) és zöld (10 lej). Egy kis szerencsével pedig értékes nyeremények is várják a karkötős résztvevőket: a lila karkötőt választók között egy kerékpárt, a narancssárgát vásárlók között egy magyarországi wellness-hétvégét sorsolnak ki, a zöld karkötők tulajdonosainak egyike pedig kétszemélyes belépőt nyer a kolozsvári Untold fesztivál augusztus 4-ei, csütörtöki napjára.
Ahogy anyagi erőforrások, úgy önkéntesek nélkül sem lenne Szent László Napok, immár negyedik éve számíthatnak rájuk. „Szinte mindenben kiveszik a részük, a helyszín felépítésétől az utolsó csavar kicsavarásáig” – ecsetelte Székely Betty, az önkéntesek koordinátora. Elmondta, bár többnyire fiatalokról van szó, az idősebb korosztály is szívesen segédkezik. Idén már harminc önkéntes biztosan besegít a hatalmas munkába, de természetesen továbbra is lehet jelentkezni. Aki szívesen önkénteskedne a Szent László Napokon, az az esemény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/NagyvaradiMagyarNapok) üzenetben jelezheti szándékát, a szervezők pedig felveszik vele a kapcsolatot.
Ugyanott lehet ízelítőt kapni a várható rendezvényekről, mint ahogy a Szentlaszlonapok.ro honlapon is napról napra több esemény, kuriózum érhető el.
Mint beigazolódott, jó naponta visszatérni ezekre a platformokra, hiszen egy esemény programja sose tekinthető kőbe vésettnek, máris történt egy kis változás, az eredetileg beharangozottal eltérően a bolíviai börtönöket megjárt Tóásó Előddel végül június 25-én, szombaton 14 órától találkozhatnak a váradiak, ő pedig Marossy Géza rendező kérdéseire mesél majd arról a nehéz hetven hónapról.
A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy szépen fogynak az ingyenes belépők a június 20-ai nyitógálára, amelyen a Muzsikás együttes és Petrás Mária A mi népzenénk című közös előadásával lép fel. Ugyanakkor június 10-étől, péntektől hétköznaponként 16 és 18 óra között a Szent László Egyesület nagyváradi várban kialakított irodájában (I épület, jobbra az első ajtó) is lehet igényelni az ingyenes meghívót a június 18–26. között negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok nyitógálájára. Továbbra is várják ugyanakkor az érdeklődőket a Fő (Republicii) utca 45/1 szám alatt is, ahol hétköznaponként 9 és 16 óra között lehet átvenni belépőket. Érdeklődni a 0259/220-126-os telefonszámon lehet.

Mindenkit vár a nagyváradi vár!

Magyar ízek kóstolója a nagyváradi várban

A 2016. június 18–26. között esedékes Szent László Napok keretében június 25-én, szombaton, reggel 9 órakor rendhagyó főzőverseny veszi kezdetét a nagyváradi várban. Az Magyar ízek kóstolója elnevezésű össznépi örömfőzés elmaradhatatlan programja a kulturális fesztiválnak. Főzőversenyünk nemcsak azok körében népszerű, akik gasztronómiai rátermettségüket szeretnék bemutatni, hanem az ínyenc falatokat kedvelő közönség körében is, mivel az elkészült ételeket egy jelképes összegért kiváltott Szent László-pénzérme fejében meg is lehet kóstolni.

Szabályok nincsenek, de a szervezők szeretnék elérni, hogy minél több étek idézze Szent László korát, vagy minél többen használnának olyan hozzávalókat, fűszereket, amelyek a középkorban is elérhetőek voltak. A határ mindkét oldaláról, Magyarországról, Partiumból, Belső-Erdélyből, valamint Székelyföldről is várnak jelentkezőket, így reményeik szerint különböző tájegységek gasztronómiája is bemutatásra kerül. A zsűri az elkészült ételek ízét, a korhűséget, a csapat fegyelmezettségét, illetve az egyedi ízesítést egyaránt díjazza. Érdeklődni és jelentkezni Búzás Annamáriánál lehet a buzasannamari@gmail.com címen vagy 0732-153.603-as telefonszámon.

Revü- és operettest az Operettissimóval

A tavalyi zajos siker után idén visszatér a Szent László Napokra a kolozsvári Operettissimo, a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott együttes június 22-én, szerdán 19:30 órától örvendezteti meg az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket a nagyváradi vár nyári színházában. A belépés ingyenes.
Az Operettissimo tagjai: Kolcsár Katalin, Plesa Róbert, Rigmányi István, Kolcsár Péter, Deák Albert és Gyenge Zoltán Balázs.
Az együttes eddig többször szerepelt fesztiválokon, ünnepségeken, megemlékezéseken olyan varosokban mint: Nagyszeben (Ars Hungarica 2008, 2011, Hungaricum napok 2009) Beszterce (EMKE magyar napok 2009, 2010, 2011,2012,2014) Nagykároly ( Augustfest 2011) Kolozsvár ( Kolozsvári magyar napok 2011.2012.2013.2014), Dés (2012,2014) stb., illetve magyarlakta községekben, falvakban, különböző falunapok és ünnepségek alkalmával (Tordatúr, Koronka, Aranyosegerbegy, Várfalva stb.)

Egy hónap múlva rajtol a Szent László Napok

Sem a sajtótájékoztató helyszínét, sem annak időpontját nem bízták a véletlenre a Szent László Napok szervezői: éppen egy hónap múlva, június 18-án gyalogtúrával rajtol el az immár negyedik ízben megszervezett városünnep, a nagyváradi Bodega romkocsma pedig partnere a többnyire a várban zajló, kilencnapos eseménysorozatnak.
Mint Zatykó Gyula főszervező elmondta, a Szent László Napok részeként ismét gyalogtúrát, várköltöztető szerepjátékot szerveznek Biharról Nagyváradra. „Igyekszünk lélekben közel kerülni Szent László király korához, amelyben a neves bihari erősség hivatalait, intézményeit, mozgatható javait, csapatait, személyzetét és állatállományát az új kihívásoknak megfelelő Körös menti várba helyezték át” – hangsúlyozta. Mint részletezte, az indulás Biharról lesz, ám igény esetén Nagyváradról mikrobusz indul a kanonok sorról, június 18-án, szombaton, 8 órakor. Terv: kiutazás Biharra majd 8.30-kor kezdetét veszi a program a Földvárban. Érdeklődni, bejelentkezni a 0259-220.126-os telefonszámon, illetve a nagyvarad@szentlaszlonapok.ro címen lehet.
Két nappal később, június 20-án elrajtol a koncertkavalkád is, a nívós zenei események sorát – akárcsak az előző években – a nyitógála indítja, amelyen az ünnepi beszédeket követően a Muzsikás együttes és Petrás Mária lép a nagyváradi filharmónia színpadára, A mi népzenénk című közös koncertjük pedig méltó kezdete lesz a 4. Szent László Napoknak. Mint Mihálka Melinda eseményszervező kiemelte, mivel a filharmónia befogadóképessége korlátozott, belépni csak meghívóval lehet majd, ezeket május 18. és június 7. között a Fő (Republicii) 45/1 szám alatt lehet igényelni 9 és 16 óra között, június 7-től pedig a várbeli irodában (I épület, földszint) is fel lehet venni 15 és 17 óra között. Érdeklődni szintén a 0259-220.126-os telefonszámon lehet.
A nyitógálát természetesen idén is koszorúzás előzi meg, az érdeklődők fejet hajtanak Szent László szobra előtt, majd elhelyezik a megemlékezés koszorúit. Mint Török Sándor programfelelős kiemelte, nem lesz felhajtás, nem lesznek beszédek, a résztvevők megkoszorúzzák a lovagkirály szobrát, „hiszen mi is lenne méltóbb cselekedet ennél”.
Szintén ő számolt be arról is, hogy Színház az egész világ cím alatt beszélgetést szerveznek június 22-én a várban, az érdeklődőknek Szabó József Odzsa Írországban élő, nagyváradi származású rendező és Miske László szintén váradi származású színész, aki jelenleg a debreceni teátrumban játszik, enged majd betekintést a színpadi és a kulisszák mögötti életbe. Megtudhatjuk például, hogy milyen volt annó a Pece-parti Párizsi deszkákon rendezni/játszani, miért hagyták itt a várost, és még számos kuriózum, anekdota elhangzik majd, Török Sándor pedig meglepetés-vendégekkel is készül.
Természetesen idén is lesz Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés, amire máris jelentkezhetnek mindazok, akik bizonyítanák gasztronómiai rátermettségüket. Szabályok nincsenek, de a szervezők szeretnék elérni, hogy minél több étek idézné Szent László korát, vagy minél többen használnának olyan hozzávalókat, fűszereket, amelyek a középkorban is elérhetőek voltak. Érdeklődni és jelentkezni Búzás Annamáriánál lehet a buzasannamari@gmail.com címen vagy 0732-153.603-as telefonszámon.
A Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete szervezésében pedig rendhagyó táncos divatbemutató is csábítja majd a nagyérdeműt: június 24-én, pénteken 18 órától a nagyváradi vár kisszínpadán a Csillagocska Néptáncegyüttes és Zenekar különböző erdélyi tájegységek viseletét, táncát és zenéjét mutatja be, miközben neves erdélyi népművészeti ruhatervezők ma is viselhető darabjaiban gyönyörködhetnek az érdeklődők. A ruhakölteményeket a Borbarátnők mutatják be – avatott be a részletekbe Tőtős Zsuzsa programfelelős. Hozzátette: a szép ruhák után a jó borok kerülnek terítékre az érdeklődők a Sauska pincészet nedűivel ismerkedhetnek meg.
Természetesen rengeteg más családbarát rendezvény várja majd június 18. és 26. között a várba kilátogató váradiakat és vendégeiket, és – mint ahogy Zatykó Gyula főszervező is ismételten felhívta a figyelmet – az esemény honlapja (szentlaszlonapok.ro) folyamatosan frissül, érdemes naponta böngészni a programpontokat.

Mindenkit visszavár a váradi vár!

A Muzsikás együttes és Petrás Mária koncertje indítja a 4. Szent László Napokat

A Muzsikás együttes 1973 óta működő nemzetközi hírű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes. Egyaránt fellépnek folk, népzenei és világzenei eseményeken, de nem idegen tőlük az alternatív, a jazz, a kelta vagy a zsidó zene sem. Zenéjük a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi.

A világ legnevesebb koncerttermeiben léptek fel, mint például a Royal Festival Hall, a Royal Albert Hall, a Théatre de la Ville, a Santa Cecilia Akadémia vagy a Carnegie Hall. Nemzetközi elismertségüket jelzi, hogy 2008-ban az együttes megkapta a legrangosabb világzenei eseménynek számító World Music Expo (WOMEX) díját.

A zenekar tagjai: Sipos Mihály (hegedű, citera, ének), Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (brácsa, kontra, mandolin, furulyák, ének), Hamar Dániel (bőgő, gardon, dob, ének).

A Muzsikás együttes rendszeres vendége és alkotótársa Petrás Mária, aki 1957-ben Romániában a moldvai Diószénben született. Gyermekkorát szülőfalujában és Klézsén töltötte. Itt tanulta meg a moldvai csángók népdalait, táncait, a latin nyelvű mise Gregorián énekeit és az apokrif imákat. 1990-tól Magyarországon dolgozik előbb grafikusként, az Iparművészeti Főiskola elvégzése után pedig keramikusként. Alkotásai rendszeresen szerepelnek különféle európai kilállítótermekben.

Énekesként rendszeres fellépője a moldvai csángó kultúrához kapcsolódó rendezvényeknek. Előadásmódja tökéletesen hiteles, a hangok hajlításában, díszítésében a legjobb énekesi hagyományokat követi.

A Muzsikás együttes és Petrás Mária A mi népzenénk című közös koncertje méltó kezdete lesz a 4. Szent László Napoknak: az együttes a hivatalos megnyitó keretében – az ünnepi beszédek után –, a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében lép fel június 20-án, 19 órától. A nagy érdeklődésre való tekintetettel az ingyenes koncertre a belépés előzetes jegyigényléshez kötött.

Érdeklődni és jegyet foglalni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi székhelyén, a Fő/Republicii utca 45/1. szám alatt, illetve a 0259/220-126-os telefonszámon lehet, hétfőtől péntekig, 9-17 óra között.

, ,

Gyalogtúra és történelmi szerepjáték Bihartól Nagyváradig

Szent László Napok részeként ismét gyalogtúrát, várköltöztető szerepjátékot szervezünk Biharról Nagyváradra. Igyekszünk lélekben közel kerülni Szent László király korához, amelyben a neves bihari erősség hivatalait, intézményeit, mozgatható javait, csapatait, személyzetét és állatállományát az új kihívásoknak megfelelő Körös menti várba helyezték át.

Az esemény 2016. június 18-án, szombat reggel 8:30-kor eligazítással veszi kezdetét a bihari földvárban. Az útra bocsájtó szavak után, ki-ki előre választott szerepének megfelelően vesz részt a gyalogosan zajló költöztetésben. A szerepjátékhoz minimális hozzáöltözés is ajánlott. A pihenők során alkalom lesz a környék nevezetességeivel és helyneveivel ismerkedni. 16 óra tájt célba érve, a vállalt feladatot, s a mintegy 20 km-es gyaloglást sikerre víve, hálaadást tartunk.

Kérésre, a személyszállítás Biharra megoldható. Kérdése és szerepvállalása kapcsán, legkésőbb június 15-ig, szerdáig vegye fel a kapcsolatot a szervezővel!

A túra szakértője Csorba Mihály történelemtanár, szervezője pedig Bősze László (tel. 0770/162-513)

Az egykori bronzkori erősség helyén, a magyar államalapítás utáni időszakban épült bihari földvár nemcsak a Szent István által alapított Bihar vármegye központja, hanem a bihari főesperes székhelye is volt. Központi jellegét azt követően vesztette el, hogy Szent László király a megyeközpontot a közeli, jobban védhető Váradra helyezte át. A főesperesi székhely hivatalaival, intézményeivel, mozgatható javaival, személyzetével és állatállományával együtt költözött a mintegy 20 kilométerre található Körös menti új várba.

Ezt a történelmi pillanatot második alkalommal eleveníti fel a Bihar és Nagyvárad közötti zarándoklat. A szerepjátszó gyalogtúra célja megidézni Várad születésének idejét és felmutatni Biharral való szoros kapcsolatát. Mindeközben a résztvevők lélekben közel kerülnek a megidézett eseménysorhoz.

A túra szakértője Csorba Mihály történelemtanár, szervezője pedig Bősze László.

Az indulás Biharról lesz, ám igény esetén Nagyváradról mikrobusz indul a Kanonok sorról, június 18-án, szombaton, reggel 8 órakor. Terv: kiutazás Biharra majd 8.30-kor kezdetét veszi a program a Földvárban. Érdeklődni, bejelentkezni a 0259-220.126-os telefonszámon, illetve a nagyvarad@szentlaszlonapok.ro címen lehet.

Érkezés: kb. 16 órakor a nagyváradi várhoz.