Gyalogtúra és történelmi szerepjáték Bihartól Nagyváradig

Szent László Napok részeként ismét gyalogtúrát, várköltöztető szerepjátékot szervezünk Biharról Nagyváradra. Igyekszünk lélekben közel kerülni Szent László király korához, amelyben a neves bihari erősség hivatalait, intézményeit, mozgatható javait, csapatait, személyzetét és állatállományát az új kihívásoknak megfelelő Körös menti várba helyezték át.

Az esemény 2016. június 18-án, szombat reggel 8:30-kor eligazítással veszi kezdetét a bihari földvárban. Az útra bocsájtó szavak után, ki-ki előre választott szerepének megfelelően vesz részt a gyalogosan zajló költöztetésben. A szerepjátékhoz minimális hozzáöltözés is ajánlott. A pihenők során alkalom lesz a környék nevezetességeivel és helyneveivel ismerkedni. 16 óra tájt célba érve, a vállalt feladatot, s a mintegy 20 km-es gyaloglást sikerre víve, hálaadást tartunk.

Kérésre, a személyszállítás Biharra megoldható. Kérdése és szerepvállalása kapcsán, legkésőbb június 15-ig, szerdáig vegye fel a kapcsolatot a szervezővel!

A túra szakértője Csorba Mihály történelemtanár, szervezője pedig Bősze László (tel. 0770/162-513)

Az egykori bronzkori erősség helyén, a magyar államalapítás utáni időszakban épült bihari földvár nemcsak a Szent István által alapított Bihar vármegye központja, hanem a bihari főesperes székhelye is volt. Központi jellegét azt követően vesztette el, hogy Szent László király a megyeközpontot a közeli, jobban védhető Váradra helyezte át. A főesperesi székhely hivatalaival, intézményeivel, mozgatható javaival, személyzetével és állatállományával együtt költözött a mintegy 20 kilométerre található Körös menti új várba.

Ezt a történelmi pillanatot második alkalommal eleveníti fel a Bihar és Nagyvárad közötti zarándoklat. A szerepjátszó gyalogtúra célja megidézni Várad születésének idejét és felmutatni Biharral való szoros kapcsolatát. Mindeközben a résztvevők lélekben közel kerülnek a megidézett eseménysorhoz.

A túra szakértője Csorba Mihály történelemtanár, szervezője pedig Bősze László.

Az indulás Biharról lesz, ám igény esetén Nagyváradról mikrobusz indul a Kanonok sorról, június 18-án, szombaton, reggel 8 órakor. Terv: kiutazás Biharra majd 8.30-kor kezdetét veszi a program a Földvárban. Érdeklődni, bejelentkezni a 0259-220.126-os telefonszámon, illetve a nagyvarad@szentlaszlonapok.ro címen lehet.

Érkezés: kb. 16 órakor a nagyváradi várhoz.