Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár

Első évben még sokan súgtak össze a vásári forgatagban, amikor sem Miki egeret formázó színes lufit, sem foszforeszkáló karkötőt vagy ledes fejpántot nem találtak, a negyedik Szent László Napokra azonban már természetessé vált a természetesség – ez az hely, ahol kizárólag kézműves termékeket lehet megvásárolni, a giccsek és más haszontalan portékák a várkapun kívül maradnak.

Lesznek viszont – immár hagyományosan – kézzel készített használati cikkek és dísztárgyak, továbbá kézműves nyalánkságok is várják az édesszájúakat, a hagyományos mesterségek modernkori művelői pedig szívesen beavatják majd az érdeklődőket a fortélyokba – természetesen bizonyos határon belül, hiszen nincsen igazi mester titkos hozzávaló vagy sajátos technika nélkül, mindenkinek ott a kézjegye az eladásra kínált portékán.

A hagyományok pedig idén is kézről kézre járnak majd a nagyváradi vár udvarán: június 24-én, pénteken 10 órától vasárnap estébe nyúlóan lehet majd tobzódni a tavalyinál is szélesebb kínálatban, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy jobb rögtön lecsapni a kiválasztott portékára, mert később már lehet, más tulajdonában lesz.