„Két keréken határok nélkül”
A kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára hívták fel a figyelmet immár harmadik éve az idén június 18–26. között megszervezett 4. Szent László Napok szervezői és a hozzájuk csatlakozók, amikor vasárnap két kerékre pattanva Nagyváradról Biharkeresztesre gurultak át.
A váradiak pedig fogékonyak voltak a szervezők felhívására, s valóban sok család – akár 4-5 fősek – is csatlakozott a biciklizőkhöz, a legfiatalabb résztvevő nem volt két éves, a legidősebb pedig elmúlt már hetven.
A váradi várnál mintegy hatvanan gyűltek össze a reggeli eligazítóra, de útközben folyamatosan csatlakoztak, így a csapat a határig már 75-80 fősre duzzadt. A határ másik oldalán pedig további húsz kerékpáros fogadta a váradiakat, köztük volt Semlyényiné Mizák Ágota, Biharkeresztes alpolgármestere is.
A csapat első megállója az ártándi Trianon-emlékműnél volt, ahol Nagy József Barna, a kerékpártúra szervezője rövid beszédében emlékeztetett, hogy az esemény célja elsősorban az, hogy felhívja a határ túloldalán élők figyelmét a Szent László Napokra, de egyúttal megmutatja, hogy a trianoni határ nem elválasztja, hanem összeköti a határ két oldalán élő magyarokat.
A biciklisek ezt követően már Biharkeresztesen álltak meg, ahol a lovagkirály szobránál Semlyényiné Mizák Ágota köszöntötte őket. Az alpolgármester elmondta, valamennyi eddigi Szent László Napokon részt vett családjával, és örömmel tapasztalja, hogy egyre több keresztesi jár át a váradi eseményekre, így a határ nem választja el a térség magyarságát.
A helyi művelődési házban a keresztesi iskolások rövid verses-táncos előadással lepték meg a kerékpárosokat. Itt Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, és hangsúlyozta mindenki szeretettel várnak a határ mindkét oldaláról a váradi várba.