Nagyváradon is levetítik A Lovasíjászt

Ha van íjász, akit nem kell bemutatni azoknak, akik kicsit is érdeklődnek az íjászat iránt, akkor az Kassai Lajos. Az életéről és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász című filmet a Szent László Napok keretében, június 23-án, csütörtökön 18 órától tekintheti meg a váradi közönség a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A belépés felnőtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. A jegyeket a helyszínen lehet majd megvásárolni. 20:30 órától közönségtalálkozó is lesz Kaszás Géza rendezővel.

„Filmesként úgy vagyok vele, mint Puskással. A róla készített filmnek is egyik hivatása volt velünk, magyarokkal megismertetni ezt az emberi és sportemberi világklasszist” – fogalmazta meg Kassai Lajosról Kaszás Géza rendező.

A Lovasíjászt egyébként január 21-én mutatták be a magyar mozik, a folyamatos érdeklődés hatására a mai napig tartanak belőle vetítéseket, és többen látták, mint a többi idén bemutatott magyar filmet összesen, már több mint 80 ezren ültek be rá – számolt be május végén az Origo.hu.

A Lovasíjász Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett – csak az elődeinkre jellemző ősi harci képességgel – a lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik. Mi van emögött a hatalmas szellemi és fizikai teljesítmény mögött? A film ezekre a kérdésekre keresi a választ. Gyújtópontjában az ember, akit az íj vitt a lovakhoz, és akit azok repítettek a lábbal és a gondolattal bejárható világba – ajánlja a filmet a Menjünkmoziba.hu.

Kassai Lajos lovasíjász módszere egyébként 2013. novembere óta Hungarikum. Eközben Kínában sztárként ünneplik mind a bemutatókon, mind a televízióban. Ha pedig Hollywood olyan szuper produkciót forgat, amiben lovasíjászok szerepelnek, akkor őt kérik fel szakértőnek és ő tanítja be a sztárokat, mint a legutóbb Kínában forgatott filmben, Matt Damonnak.