Republic-koncert: berepül a bálna a nagyáradi várba

Talán nincs még egy olyan együttes, amely annyi slágert adott volna a magyar könnyűzenének, mint az 1990 óta töretlen népszerűségnek örvendő Republic zenekar. A magyarországi formáció több ízben is járt már Nagyváradon, június 25-én (szombaton) 21.00 órától pedig a Szent László Napok színpadán csapnak a húrok közé.

Kicsik és nagyok, gyermekek és szülők egyaránt ismerik a feledhetetlenné vált Republic-sorokat: a Repül a bálna, vagy épp a 16 tonna című slágereken generációk nőttek fel, a zenekar pedig Bódi László „Cipő” 2013-ban bekövetkezett tragikus halála után is megtartotta régi fényét és népszerűségét. A zeneszerző és szövegíró halála után a zenekar tagjainak többsége úgy döntött, hogy Republic 67 néven továbbviszik a Republic zenei örökségét. Tóth Zoltán gitáros-dalszerző viszont ebben a formációban már nem kívánt részt venni, így kilépett az együttesből, helyére pedig Halász Gábor, korábbi állandó közreműködő lépett. A számos zenei díjat, arany- és platinalemezt maga mögött tudó formációban jelenleg négyen játszanak: Nagy László Attila – dob, Patai Tamás – gitár, Boros Csaba – basszusgitár, ének, Halász Gábor – gitár, vokál.

A Republic számára természetes volt az évi száz-százötven fellépés, így lettek az egyik legtöbbet koncertező zenekar az országban. Hagyománnyá vált március 15-i koncertjük is. Cipő kétszáznegyven dalt írt a zenekarnak, de szerzeményeit Koncz Zsuzsa és Halász Judit is énekelte.