Solymászat: betekintés egy 4000 éves „sport” világába

A Szent László Napok egyik fontos küldetésének tekinti a helyi értékek mellett a hungarikumok széles körű népszerűsítését is, ezért az ezzel kapcsolatos előadások, bemutatók évről évre a program szerves részét képezik. Immár negyedik éve rendezvényünk elmaradhatatlan eleme a sólyomreptetés, melynek keretében a nagyváradiaknak lehetőségük nyílik arra, hogy Kisteleki Gergely hivatásos solymász vezetésével testközelből is megismerkedjenek ezen ragadozómadarakkal. A solymászat művészete 4000 éves múltra tekint vissza, és elsősorban a nomád vándorló népek művelték. Többek között a hunoknak köszönhetően vált ismertté Európában, ahol a királyok sportja lett. Európa első felvilágosult uralkodója, II. Frigyes császár annyira szerette a solymászatot, hogy könyvet is írt róla. Ugyanakkor az erdélyi fejedelmek is – a mitologikus jelentéssel bíró turulmadaraknak és a magyar eredetmondáknak köszönhetően – rendkívül ragaszkodtak ezen különleges állatokhoz. Az igazi családi programnak számító sólyomröptetésre június 25­én, szombaton 12 órától várjuk az érdeklődőket a nagyváradi várban!